Nyilvános Könyvtár

Most már tényleg legyen vége

Már egyszer abbafejeztem a blogot, de a nagy KLOG-átalakítás előtt megijedtem, – Dani azt írta archiválja a nemfrissülő blogokat – hogy eltűnik a könyvtáros hivatásom utórángása, és újrakezdtem. Szerettem. Múlt idő. Jelen idő. Igeidő. Egyeztetés.

A blogban híreket kommentáltam. Reagáltam. Reakció. Asszem. Olvasgattam kommunikálni nem tudó könyvtárosokról. Néha oda is szóltam picikéket, tudatosan provokáltam, naívkodtam ésatöbbi. A könyvtárosok nem tudnak az épületen kívül kommunikálni. Bénák. Felháborító az a modor, ahogy a kommunikációs csatornáikat kezelik. Le. Tisztelet azoknak, akik szerint a polcokon kívül is van élet. Közpénzből bénák. Az adófizetőket szívatják.

Szeretem a könyvtárakat. Szeretem a könyvtárosokat. Vonz valami erő a könyvtároskodás felé. Tudok valamit amit átadok különféle kedves és kedvetlen állampolgároknak. Ha nincs meg fejből a válasz, tudom azt a helyet ahol rögtön tudok segíteni. Információ. Minek is nevezzelek kenyerem adója?
Van itt pedagógia, pszichológia, szociológia, demagógia.
A könyvtáros olyan mint egy újságíró, mindenhez konyít valamennyit, de semmiben sem igazán jó. Rokonlelkek. Mindenhez hozzá tud érni. Azzal a kézzel amivel kell. Kettővel. Újságíró akartam lenni. Akkor még nem tudtam, hogy nem kell semmihez sem igazán érteni.
Melyik földrészen van Afrika?
Ki használt először óvszert?
Mikor szakadt leutoljára az OSZK gyorsliftje?
Hány órakor ment le tegnap a nap?

A könyvtárosokról nem lehet általánosítva beszélni, túl sokszor koppintott már HSD a fejemre. Persze, hogy igaza van. Három évnyi közszolgaként majd utána külsős könyvtárosként nagyon sok könyvtárost ismertem. Meg. Vagy inkább mégsem ismertem egyet sem igazán. Meg. Csak szerettem volna megismerni.

Ezért sem szabad leírni, hogy panaszkodnak, motiválatlanok. Előtted nem mosolyognak, hátad mögött nem vicsorognak. Nem ez nem igaz. Maradok a tiszafüredi Gaál Sanyi bácsinál aki mindig, mindenre tudta a választ, keményen, határozottan – Könyvtáros az aki tudja a választ mindenre.
Na jó hagyjuk ezt a gondolatmenetet, mert úgysem tudok kijönni belőle. Benne akarok maradni.

Tehát akkor tényleg frankón abbahagyom a blogolást. A könyvtárazást.
Be kell fizetnem a SzabóErvinbe 3600 Ft tartozást ez a jövő első eseménye könyvtárfonton. A lakásom ablakából rálátok az OSZK-ra offline könyvtárfigyelés lesz a jövőben.

Minden elborult depressziós öngyilkosjelölt durrant a halálával. Az nem megy, hogy csak úgy bekapok négy doboz c-vitamint és megvárom két polc között a blogkaszást.

Amikor a sajtoklog megszüntetését kiterveltem, interjút kértem dr. Skaliczky Judittól, attól az asszonytól akinek elég nagy a befolyása a nagy magyar könyvtárbalatonba. Nem lesz sosem cunami szerencsére. EU könyvtármilliárdok, kontra lyukas zoknis fázó könyvtárosok. Az olvasók közben otthon a meleg radiátor mellett gugliznak. Távhasználat. Távhő. A sajtoklog interjúval köszön el. Szép elgondolás. Volt.

Egy éve közösen tartottunk tájékoztatót könyvtárosoknak az EU-s pályázatokról, tudta kivagyok mivagyok, elküldtem az előzetes kérdéseimet, rá pár napra kaptam interjúidőpontot, elmentem a minisztériumba kávéztam, fotóztam, kérdeztem, jegyzeteltem, elköszöntem.

Most az interjúval kellene folytatnom az utolsó blogbejegyzést. De nem az következik. A piszkozatból nem lett kész interjú. Nézegettem, nézegettem a kérdéseket, a válaszokat, majd megint a kérdéseket, majd megint a válaszokat, de mielőtt elküldtem volna dr. Skaliczky Juditnak jóváhagyásra úgy döntöttem, hogy nem nyomom meg a gombot.

Az enyém marad az utolsó blogbejegyzés. Megtartom magamnak.
Tekertem egy cigit, élesen viszontláttam magam az első könyvtári munkanapomon, nagyot nevettem, majd azzal a mozdulattal leszoktam.

THE END